Szerelemlakat

Így válaszd ki a szerelemlakat kínálatból a tökéleteset!

A szerelem egész mást jelent fiatalkorban, mint a későbbiekben, hiszen ekkor még elvárások és – ami talán ennél is fontosabb -, a csalódások rossz emlékei nélkül tudjuk megélni ezt a mindent elsöprő érzelmet. Az első komolyabb kapcsolat tehát mindenki számára különleges és elsöprő, így aztán nem is csoda, ha a legtöbben méltó emléket szeretnénk állítani neki.

Erre pedig mi sem lehetne alkalmasabb, mint egy jól megválasztott szerelemlakat. Ez a varázslatos hagyomány immáron közel fél évszázada velünk él, hiszen az első példányok még a hetvenes évek első felében kerültek ki Pécsett. Ma már számtalan városban érhető el olyan hely, amit kifejezetten ezt a célt szolgálja, így aztán nincs nehéz dolgunk, ha úgy határozunk, hogy részeseivé válunk ennek a romantikus szokásnak. Ugyanakkor komoly dilemmát jelenthet, hogy a hatalmas választékból vajon melyik szerelemlakat mellett tegyük le a voksunkat. A kínálat ugyanis óriási és a hagyományos megoldások mellett a díszesebb példányok is igen elterjedtnek számítanak.

Ennek tükrében elsőként azt érdemes eldöntenünk, szeretnénk-e valamilyen feliratot a szerelemlakat felületére. Amennyiben nem, akkor nyugodtan döntsünk egy mintás darab mellett, hiszen így az garantáltan kilóg majd a sorból és a későbbiekben is könnyedén megtaláljuk, ha visszalátogatunk a falhoz. Ugyanakkor a legtöbb esetben a gravíroztatás adja meg a szerelemlakat valódi értékét és a monogramok mellett a dátum is rákerül annak felületére. Egy gyémántfejes géppel ez könnyedén kivitelezhető bármilyen modell esetében, ám a legszerencsésebb, ha egy hagyományos kivitel mellett határozunk. A szálcsiszolt felületbe karcolt szöveg ugyanis sokkal jobban olvasható és ezeken jellemzően a hely is több. Igény esetén még akár egy romantikus idézet is ráfér, így a lehetőségeinknek tényleg csak a fantáziánk szabhat határt.