Azt a mondást, miszerint „minden betegség a belekben kezdődik”, szinte mindenki hallotta már. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez nem csupán egy mondás, hanem komoly igazság. A molekuláris biológia ugyanis alátámasztotta ezt a megállapítást. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a mikrobiom állapotával, mert az nagyon sokat árulhat el általános egészségügyi helyzetünkről.
Mikrobiom vizsgálat kapcsán először is azt érdemes tisztázni, hogy pontosan mi az a mikrobiom. Anélkül, hogy komolyabban belemennénk a biológiába, egy kicsit mégiscsak bele kell ásnunk magunkat a belek világába. A bélrendszerben elképesztően sok, több, mint 100 milliárd mikroorganizmus él, beleértve a vírusokat, baktériumokat és a gombákat. Ezek együttes megnevezése bélrendszeri mikrobióta. A mikrobiótát sejtek alkotják, melyekben jelen van a DNS. A mikrobiom a mikrobióta sejtjeinek génállománya. A bélrendszer jelentőségét a modern orvostudomány is igazolta, ugyanakkor már Hippokratész is felhívta rá a figyelmet. Az elfogyasztott ételek nem csupán a szervezetünket táplálják, hanem a mikrobiomra is kihatással vannak.
A mikrobiom diszbiózis, vagyis a fajok közti egyensúly felbomlás több szempontból is problémát jelent. Nem csak bélrendszeri betegségek kialakulásához vezethet, hanem számos egyéb betegség megjelenésében is szerepet játszhat. Csak pár példát említve, ilyen a cukorbetegség, a PCOS, ízületi gyulladás, pajzsmirigy gyulladás vagy az autoimmun betegségek. Emellett jelentkezhet elhízás, krónikus fáradtság, depresszió, különféle bőrbetegségek és étel intoleranciák. Más megbetegedések kapcsán a mikrobiológiai vizsgálat előtt célszerű személyes állapotfelmérésre sort keríteni. A vizsgálat elsősorban emésztési zavarok esetén javasolt.