Védőprofil

Egy minőségi védőprofil segítségével elkerülhetők a komoly sérülések

Ahogy az a világ többi országában is régóta tapasztalható, úgy hazánkban is az építőipar számít az egyik legveszélyesebb ágazatnak, hiszen százalékosan itt történik a legtöbb, maradandó sérüléssel járó munkahelyi baleset. Szerencsére a különböző védelmi felszerelések is folyamatosan fejlődnek, így kellő körültekintéssel a kockázatok jelentősen csökkenthetők. Az egyik legnagyobb veszélyt az acélvégek jelentik, így ezekre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni.

A csatlakozó vasak takarására a védőprofil a leginkább alkalmas. Ezek a rendkívül ellenálló műanyagból készült kiegészítők egy mozdulattal felhelyezhetők akár vízszintes, akár függőleges irányban kiálló betonacélokra, így használatuk kifejezetten komfortosnak mondható. A Munkaügyi Minisztérium érvényben lévő rendelete alapján a beszerzésük, alkalmazásuk, valamint meglétük rendszeres ellenőrzése egyaránt a munkáltató, illetve a felelős műszaki vezetés feladata. Vásárláskor tanácsos olyan védőprofil mellett letenni a voksunkat, ami acélbetéttel rendelkezik, ezek a modellek ugyanis még ellenállóbbak.

Így eljárva ugyanis hosszú távra megoldottá válik az átszúródás elleni védelem, hiszen egy ilyen védőprofil számtalan alkalommal újra felhasználható, így cseréjük csak hosszú idő elteltével válik majd indokolttá. Az optimális darab kiválasztásánál ügyeljünk arra is, hogy az rendelkezzen a szükséges tanúsítványokkal. Ezekben szerepel, hogy a gyártó milyen esetekben garantálja a védelmet – egy komolyabb védőprofil kapcsán ez akár 3 méterről történő rázuhanást is jelenthet -. Fektessünk kiemelt figyelmet arra, hogy az építési terület minden pontján kihelyezésre kerüljön a védőprofil, hiszen ezek a kiegészítők nem csak fizikailag óvnak a sérülésektől, de figyelemfelkeltő színüknek köszönhetően messziről jelzik a veszélyt az ott tartózkodók számára.