PVC padló

A PVC padló lerakása villámgyorsan kivitelezhető

Némi kézügyesség és alapvető szerszámok birtokában akár mi magunk is nekiláthatunk a komolyabb felújítási munkálatoknak is, persze a siker érdekében elengedhetetlen, hogy kellőképp körültekintők legyünk. Különösen igaz ez, amikor otthonunk járófelületét alakítjuk ki, hiszen a legkevésbé sem mindegy, végül milyen burkolat mellett határozunk.

A PVC padló már hosszú évtizedek óta igen nagy népszerűségnek örvend, ennek pedig jól körülhatárolható okai vannak. Tudniillik ez a konstrukció nem csupán rendkívül költséghatékony, de rugalmas kialakításának hála roppant egyszerűen méretre szabható és alakítható. Szakszerűen végzett lerakás esetén száz százalékig vízálló, így akár fürdőszobában, vagy mellékhelyiségben is alkalmazható. A PVC padló ráadásul jóval olcsóbb, mint a parketta, vagy a járólap és telepítésével nem csak rengeteg időt, de jelentős kiadásokat is megspórolhatunk, lévén azt akár mi magunk is elvégezhetjük. Ehhez pedig nincs is szükség speciális szerszámokra, csak némi türelemre és a felület megfelelő előkészítésére.

A PVC padló lerakása csak egyenletes felszínre javasolt, ezért első lépésként a már meglévő burkolat maradéktalan eltávolítását kell megoldanunk. Ennek során javítsuk ki az alapban látható esetleges problémákat, így biztosan nem lesz szükség utólagos felszedésre a következő években. Függően attól, hogy épp mekkora helyiségbe kerül a PVC padló, választhatunk a teljes felületen, illetve a széleken történő ragasztás közül. Utóbbi kisebb szobákban,vagy a mellékhelyiségben teljes mértékben elegendő, ám nagyobb alapterület esetén nem lesz tartós, ha csupán az illesztések mentén és a széleken fogatjuk le az anyagot. Ilyenkor a teljes ragasztás a legbölcsebb, ám szerencsére ez is gyorsan kivitelezhető. A lerakást követően hengerrel egyengessük el a felületet és ezután már csak a szegélylécek felhelyezése van hátra és a végére is értünk a folyamatnak.