Vízálló laminált padló

A vízálló laminált padló esetében fontos a szakszerű telepítés

A megfelelő padlóburkolat kiválasztását megannyi tényező befolyásolhatja. Nem mindegy, milyen stílusú otthonunk, miképp gyakorta az ár is jelentős szempont lehet. Ugyanakkor kár is lenne tagadni, miszerint az is döntő szereppel bír, egyes anyagok használata mekkora felfordulással jár, illetve mennyivel növeli meg a kivitelezés idejét.

Kényelmi szempontból a vízálló laminált padló egy kiváló alternatívát jelent. Hálószobába, gyerekszobába, illetve nappaliba már régóta ez a megoldás az egyik legnépszerűbb, hiszen relatíve alacsony bekerülési költséggel rendelkezik, mindamellett pedig villámgyorsan telepíthető. Azonban a kényesebb pontokon – mint amilyen a konyha, vagy épp a mellékhelyiség – problémát jelent a nedvesség, az ugyanis felpúposodáshoz és ezzel együtt az anyag károsodásához vezethet. Szerencsére a vízálló laminált padló kapcsán ilyen veszélyektől nem kell tartanunk. Ez az innovatív megoldás otthonunk bármely helyiségében nyugodt szívvel alkalmazható, hiszen még a nagyobb mennyiségű víz sem okoz benne maradandó sérüléseket.

Ehhez azonban elengedhetetlen a szakszerű telepítés. Míg a hagyományos modellek esetében az egyenetlen talaj legfeljebb recsegéshez vezethet, addig a vízálló laminált padló vonatkozásában a tömítések károsodásával is számolnunk kell, ami végül komoly problémákat okozhat. Az alap vízszintbe hozása ugyanakkor nem mindig egyszerű feladat, ráadásul a száradás miatt akár napokig járhatatlanná is válik a felület. Kellő tapasztalat birtokában persze ezt akár mi magunk is megcsinálhatjuk, ám ha kétségeink támadnának, vagy most végzünk először ilyesfajta tevékenységet, akkor gondoljuk meg, nem célszerűbb-e a vízálló laminált padló lefektetését teljes egészében profi szakemberekre bízni. Tartsuk szem előtt azt is, hogy az utólagos javítás jelentős plusz kiadással jár, így egyáltalán nem biztos, hogy a saját kezűleg elvégzett telepítés a legköltséghatékonyabb alternatíva.