Védősapka

Mindig ellenőrizni kell a védősapka meglétét

Néha elég egy kis ballépés és máris megvan a baj, ezért aztán a kiemelt kockázattal bíró területeken nagy figyelmet kell fordítani a testi épséget megóvó felszerelések meglétére és előírásszerű használatára egyaránt. Különösképp igaz ez üzemekben és az építőiparban, hiszen itt nem csak a munkagépek, de a környezet is számtalan veszélyt rejt magában.

Emiatt aztán még az olyan apró kiegészítő, mint amilyen a védősapka is, kardinális jelentőséggel bír. Jelentősebb beruházások kapcsán a legnagyobb kihívást általában az alap kiépítése jelenti, hiszen a legcsekélyebb strukturális probléma is a szerkezet meggyengüléséhez vezethet. Emiatt aztán szinte mindenhol vasbetonnal dolgoznak, ám a kiálló acélvégek rendkívül balesetveszélyesek. Egy óvatlan mozdulat is súlyos, nem ritkán végzetes sérülésekhez vezethet, így a védősapka megfelelő alkalmazása életet menthet. Szerencsére ehhez csak minimális odafigyelés szükséges, ugyanis a ma kapható kiegészítők kiváló minőségűek, tartósak és könnyen telepíthetők.

Ezzel együtt a beszerzés során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy csak a legkiválóbb védősapka vásárlása történjen meg. Tudniillik ezeknél garantált, hogy a mellékelt tanúsítványban szereplő adatok a valóságnak teljes mértékben megfelelnek. Ez a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy a védősapka kellő védelmet nyújt a három méterről történő rázuhanás esetén is, 100 kg-os testsúly mellett. Ezzel a leggyakoribb balesetek már kivédhetők. Munkáltatóként azt is tartsuk szem előtt, hogy törvényileg és erkölcsileg is a mi feladatunk a különféle munkavédelmi felszerelések beszerzése, kihelyezése és karbantartása is. Erre mindig fordítsunk kiemelt figyelmet, hiszen a védősapka nem csupán vésze esetén jelent nagy segítséget, de figyelemfelkeltő eszköz révén jól jelzi a veszélyes pontokat a területen.