Ipari sátor

Az ipari sátrak többféle felhasználást tesznek lehetővé

Egy nagyobb vállalkozás esetében elengedhetetlen a tárgyi eszközök, illetve a különböző munkagépek, valamint épületek vásárlásánál és kialakításánál előrelátóan tervezni. Utóbbi kapcsán ennek különösen nagy befolyása lehet, hiszen például egy raktár vonatkozásában egyáltalán nem mindegy a bekerülési költség, az elhelyezés és kardinális szempont az univerzális használhatóság is.

Ebben élen járnak az ipari sátrak, hiszen kialakításuknak köszönhetően szinte bármilyen célra alkalmazhatók. Emellett hatalmas előnyt jelent az is, hogy felállításukhoz nincs szükség a talaj előkészítésére sem, hiszen térkőre, betonra, aszfaltra, de még sima talajra is telepíthetők. Az ipari sátrak kiválasztásánál ráadásul nem okoz különösebb problémát az sem, ha idővel teljesen megváltoznak elvárásaink. Ugyan bizonyos felhasználási területek speciális struktúrát igényelnek, ám a változtatások gyorsan és könnyedén megvalósíthatók. Az ipari sátrak bizonyos típusainál elengedhetetlen a betonblokk oldalfal használata, ezzel ugyanis a helykihasználás optimalizálható.

Ugyanakkor, ha például a célunk a gabona tárolása, majd a későbbiekben állatbeállóként, vagy munkagépek raktározására használnánk az egységet, annak sincs semmi akadálya. A különböző oromfedések, illetve az opcionálisan elérhető automata szekcionált ponyvakapu segítségével egy teljesen zárt raktárat is kaphatunk. A kivitelezés még nagyobb felépítmények vonatkozásában is pár napot, maximum 1-2 hetet vesz csupán igénybe az ilyen ipari sátrak esetében. Ezt egy mindenre kiterjedő igényfelmérés előzi meg, majd ha a részletek letisztázása megtörtént, akkor a profi csapat hozzá is lát a telepítéshez. Fontos szempont az is, hogy ezek az ipari sátrak rendkívül tartósak, így hosszú évekre kifogástalan megoldást nyújthatnak számunkra.