Noha nem épp a legegészségesebb szenvedély, még mindig rengetegen dohányoznak, szerte a világon. Persze nem mindegy miképp hódolunk ennek a szokásnak, hiszen bizonyos kiegészítőkkel és némi odafigyeléssel sokkal kényelmesebbé tehetjük azt mind magunk, mind pedig a körülöttünk lévők számára.
Ebben nagy segítségünkre lehet egy cigaretta tartó. Ezek a tárcák ma már hatalmas választékban érhetők el, eredetük pedig majdnem egyidős a dohányzás európai elterjedésével. Népszerűségüknek két fő oka is van, hiszen amellett, hogy előkelő megjelenéssel bírnak, rendkívül hasznosak is egyben. A ma kapható szálas dohánytermékek papírdobozban kerülnek értékesítésre, ám ez a csomagolás nem kifejezetten strapabíró. Egy erőteljesebb fizikai behatástól azonnal eldeformálódnak, míg egy fém cigaretta tartó esetében ettől nem kell tartanunk. Ez azért is hatalmas előny, mert így könnyedén elkerülhetjük, hogy a csomag tartalma összenyomódjon, vagy ami még ennél is rosszabb, eltörjön. A funkcionalitás mellett azonban a külcsín is kardinális kérdés.
Egy motívumokkal díszített cigaretta tartó elegáns megjelenéssel bír, szemben a gyári egyen csomagolással. Egy megfelelő méretű hordozható zsebhamutartóval kiegészítve így egy olyan készlet lehet a zsebünkben, aminek a segítségével kulturáltan hódolhatunk a füstölés szenvedélyének. Ám a különleges kialakításnak gyakorlati haszna is van. Tudniillik egy ilyen cigaretta tartó birtokában biztosak lehetünk benne, hogy még véletlenül sem cseréljük el senkivel a pakkunkat, illetve az is garantált, miszerint nem teszi zsebre a mellettünk ülő. Ráadásul a fém felület arra is lehetőséget biztosít, hogy valamilyen egyedi felirattal lássuk el a tárcát. Vásárláskor kérhetünk gravírozást, ami a szabad hely függvényében akár egy rövidebb mondat, vagy szellemes idézet is lehet.